Nyár közepe volt. Péntek délután, fél egy, negyven fok. Dögmeleg. Én pedig itt ácsorgok a Nando’s-ban egy pénztár mögött. Tényleg megérte nyári munkát vállalnom. Most már legalább kár azon aggodalmaskodnom, hogy nem tudok mit kezdeni a szabadidőmmel.

A mai nap azonban az átlagnál is jobban felcseszte az agyam. Ugyanis a főnököm, Paula valószínűleg elhatározta, hogy egész nap engem fog egzecíroztatni. Félóránként megjelent mellettem és követelte, hogy azonnal húzzak a konyhára és mosogassak el, süssek krumplit, vagy éppen úgy rendelkezett, hogy álljak a kasszához és szolgáljam ki a vevőket. Csúcs.

Éppen a pultot kocogtattam hosszú körmeimmel unaloműzés gyanánt, mikor hallottam, hogy nyílik az ajtó, és egy kapucnis srác lép be rajta. Egyből megállapítottam, hogy nem lehet akárki. Fehér Supra, szűkszárú nadrág, és egy kék Pull&Bear pulóver volt rajta, aminek a kapucniját szorosan az arcába húzta. Mindig is felkeltették az érdeklődésem a hasonló stílusú fiúk, de az esetek többségében vagy nyilvántartott seggfejek, vagy szimplán csak rondák, és az öltözködésükkel szeretnének javítani az összhatáson.

Unottan felsóhajtottam. A srác egy laza mozdulattal lesöpörte magáról a kapucnit, majd beletúrt dús, szőke hajába. A következő pillanatban analizáltam, hogy Niall Horan egyenesen az én kasszám felé tart. Hogy is fogalmazhatnék? Legszívesebben egy orbitálisat sikítottam volna, de ezt nyilván nem tehettem. Elhatároztam, hogy amennyire lehet kihúzom magam.

Már izzítottam az ujjaimat hogy felvehessem Nialler rendelését, amikor minden előjel nélkül ordítást hallottam a konyha irányából.

-       April! Gyere ide!

-       Egy pillanat! – vakkantottam.

Ezt nem hiszem el! Itt van előttem életem lehetősége. Niall Horan történetesen két méterre volt tőlem, és szélesen mosolygott, mikor Paula ismét belerondított a színpadi jelenetbe.

-       April, nem szólok még egyszer! – károgta Paula – Azonnal gyere ide!

A számat legalább a térdemig lebiggyesztve vetettem Niall-re egy bocsánatkérő pillantást, majd betrappoltam a konyhába. Drága felettesem ingerülten kopogott a padlón fantasztikus fekete fapapucsával.

-       Ezt itt mosogasd el! – utasított, és minden további nélkül kiviharzott.

Tekintettel a plafonig tornyosuló halomra, amire Paula mutogatott az imént, lesz mivel elfoglalnom magam addig a röpke két és fél óráig, amíg végre véget nem ér a műszakom.

Mikor végre befejezhettem az olajos mosogatólében való kurkászást, ingerülten odavágtam a konyharuhát a mosogató mellé, majd megindultam az öltöző felé. Ahol is belefutottam Dylan-be, aki nyilvánvalóan Niall-t szolgálta ki – helyettem.

-       Milyen volt? – kérdeztem mellékesen.

-       Semmi extra, kedves volt és jó illatú – vonogatta a vállát, de nyilvánvalóan élvezte a helyzetét.

Egész hazaúton Paulát átkoztam. Nagyjából három percig, de abban legalább minden megvolt, amit csak obszcén szavak terén tudtam. Tény, hogy sosem rajongtam túlságosan Pauláért, de ez már több volt mindennél. Vagy talán azt se tudja, hogy ki Niall? Lehet, hogy magával a One Direction fogalmával sincs tisztában.

Szerencsére a Nando’s alig pár percre volt a lakásunktól. Bágyadtan elmosolyodtam, ahogy megláttam a barátságos téglaépületet. Bágyadtan felsétáltam a harmadik emeletre, majd bezuhantam az ajtón.

- Szia, anya! - kiáltottam, majd egy határozott mozdulattal földhöz vágtam a táskámat.

Sietve kibaktattam a konyhába, ahol anyu tevékenykedett. Melegen átölelt, ezzel szinte azonnal javítva pocsék hangulatomon.

-        Milyen volt a zsírtengerben? – érdeklődött - Egyébként Danny telefonált.

-        Majd visszahívom. Visszatérve pedig, pokoli – mosolyogtam gúnyosan – Képzeld el, a legnagyobb unalom közepette Niall lépett be. Mondom Niall, tudod, Niall Horan, és elindult a kasszám felé.

-       És mégis mi nem tetszett ebben? – meresztett anyám gülüszemeket.

-       Az, anya, hogy az a nyavalyás Paula éppen akkor döntötte el a kis agyával, hogy nekem márpedig mosogatnom kell – sziszegtem.

A következő pillanatban öcsém robogott be a konyhába. Egyértelműen betudtam annak, hogy palacsintaszagot érez.

-       A One Direction langyi! – rikácsolta, mire felforrt az agyvizem.

-       Húzz vissza mesét nézni cseszd meg! – kiáltottam vissza.

Anyu válasz gyanánt megköszörülte a torkát, majd kitett az asztalra egy tányért, nagyjából negyven darab palacsintával.

-       Köszi, anyu, de én most nem vagyok éhes – morogtam, majd berobogtam a szobámba.

Felkaptam a laptopom és levetettem magam az ágyra. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire magához tért az a vacak. Tekintetem közben a falat stírölte, amit számtalan 1D-s poszter borított. Csalódottan lebiggyesztettem az ajkam.

Hirtelen eszembe jutott Danny. Izgatottan kaptam elő a telefonom és pötyögtem be a pasim nevét. Ha bár erről az egész Niall dologról le is maradtam, akkor is ott volt nekem az én kis cukorborsóm! Hiszen mit tudtam volna csinálni? Aláiratok vele egy fecnit aztán csinálunk egy közös képet? Ugyan!

            A telefon viszont csak csörgött és csörgött. Miután a harmadik próbálkozás után sem kaptam választ, csalódottan vállat vontam és félrehajítottam a küyüt. Ennyit rólam, már megint.

Miután a laptop végre úgy döntött, hajlandó engedelmeskedni nekem, azonnal videóhívást indítottam a legjobb barátnőmnek. Kelly szinte rögtön válaszolt.

-       Azt hittem már sose érsz haza – jegyezte meg a körmét reszelgetve – Úgy unatkozom most, hogy dolgozol.

-       Akkor képzeld el azt, hogy ma Niall jött be a Nando’s-ba, és tőlem akart kaját venni.

-       Baszkiiii – sipította Kelly – ne szórakozz!

-       De igen, csak az a probléma, hogy a drága főnököm úgy kívánta, mosogassak el rögtön és azonnal, így Dylan-t érte a megtiszteltetés – puffogtam.

-       Azta – huppant vissza – Hülye ribanc.

Egyetértően bólintottam, majd végighallgattam az ő beszámolóját is, miszerint egész nap nem csinált semmit. Próbáltam olyan arcot vágni, mint akit érdekel a dolog, de nem igazán sikerült. Nagyon le voltam törvem.

Körülbelül fél nyolc lehetett, mikor anyu bekopogott hozzám egy újabb tál palacsintával.

-       Nutellás – mondta sejtelmesen – a kedvenced!

Fáradtan elmosolyodtam. Ha mással nem is, azzal sikerült kicsit feldobnom magam, hogy Kelly előtt túrhattam be tizenöt nutellában tocsogó palacsintát.

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés